Tamás Tímea
Memento
megöl az idő üldöz
rám gyújtja éjjelente az álmokat
reggel a csupasz romhalmaz
alól kászálódom ki üszkösen
és érzem csontjaimban a halált
egyetlen éjszaka alatt elaggok
a hús a bőr selyme odalesz
hiába várom hogy rám találjon
s hiába hallom ordításom
arcom ráncos s hajamba sercegve
belekap a láng
nem jön a vélt a várt
rám vicsorít a idő s hajnalra kelve
érzem csontjaimban a halált
Szférák zenéje
egyszer összeér minden mint a gömbben
elporlad s marad a salak
az ölelések csak a csontok körül
tétován keringő madarak vagy halak
pikkelyein csillognak sápadtan tovább
míg folynak és apadnak a nagy átváltozások
a régi mozdulat valahol a gömbben
lassan hullámokban tétován továbbkong
s amikor minden összeért már a gömbben
s úgy él tovább mint sugarában a nap
mexikói lányok gyöngyházszínű bőrén
tétován megcsillan a kagyló a salak